Karácsonyfa

Legnagyobb ünnepünk a Karácsony, melynek elengedhetetlen kelléke a fényekben úszó, díszekben pompázó és édes gyanta illatot árasztó fenyő, alatta az ajándékokkal.

A szokás

A karácsonyfa ősi jelkép, ahogy maga a Karácsony is a kereszténység és a történeti múlt előtti időkre nyúlik vissza. A téli napforduló ünnepéhez kapcsolódik ez, mint életfa szimbólum. A rómaiak zöld ágacskákat ajándékoztak egymásnak és ezzel díszítették házaikat is, míg a germán törzsek fenyőágat díszítetek fel mécsesekkel. Később a magyar területeken Borbála napi szokás volt faágat vízbe állítani, mely Karácsonyra kizöldült, ezzel jelképezve az élet és a fény győzelmét a halál és sötétség felett. 
A mai ismert formájában a karácsonyfa a 17. században alakult ki német területen és Bécsen keresztül, a 19. században jelent meg hazánkban is. Az első fát Brunszvik Teréz állította 1824-ben, s a század közepére a polgári karácsony szerves része lett a fa állítása és annak feldíszítése.

A fa

A 19. század végén Pesten már adventi fenyő vásárokat tartottak, melynek ekkor még az alapját az erdőkből kitermelt fák adták. Azonban az igény növekedtével ez nem volt elegendő és a 20. századra a fenyő haszonnövény lett és termesztése megkezdődött. Természeti viszonyainak köszönhetően hazánkban Vas és Zala megye, s ezen belül is a Dél-zalai Nemespátró és Surd környéke biztosítja az ország fenyőinek a jelentős részét. A 20. század húszas éveiben kezdődött el itt, az egykori Zichy birtokokon a fa telepítése. Ugyanis a gróf főerdésze fenyőmagvakat hozott haza a hadifogságból és kiderült, hogy a környék agyagos talaja és párás, hűvös klímája kedvez növényeknek.
Nordmann-, ezüst- és lucfenyő adja a termesztett fák nagyobbik felét, melyből jut Olaszországba és Spanyolországba is. A fák telepítését és nevelését családi gazdaságok végzik, akik nordmann-fenyő esetében 12 év, ezüstfenyőnél 8, míg a lucfenyőnél pedig 6 év után "szüretelnek" csak.

Forrás és további részletek

	Olvasnivaló A karácsonyfa eredete, Karácsonyfa

[vissza]