Várak Dél-Zalában az Árpád-kor végéig

Az évszázadok alatt számtalan vár épült a régióban, de két igazán jelentős vára volt Dél-Zalának, Mosaburg és Kanizsa. Az első az államalapítást megelőző, míg a másik az oszmán megszállás idejében kapott nemzetközi szerepet. Emellett jelentékeny vár állott még Lenti határában is, mely az egyetlen erősség, aminek épített emlékei ránk maradtak. A többi elhagyatottá vált, romba dőlt vagy épp felrobbantották és építőanyagait széthordták. Így mára a már csak az említett Lenti vára, az Obornak melletti Kerekvár, valamint a Miklósfa határában álló Botszentgyörgy várának nyomai tekinthetőek meg.

Környezeti lehetőségek

A ránk maradt várak szinte mindegyike sziklás hegycsúcsokon áll, miközben ezekre, mint valamely birtokos tulajdonainak védelmében emelt építményekre, minden területen volt igény. Így sík és mocsaras területeken is emeltek várakat, melyekhez jobb híján az adott területen elérhető építőanyagot használták fel. Ezért épültek Dél-Zalában többségében föld-, cölöp- és téglavárak. Ezek tartóssága persze elmaradt a kőből épült társaikétól, ahogy a terület építőanyag hiánya miatt gyorsabban el is hordták ezeket, ha a vár már szerepét vesztette.

Honfoglalás előtt

A 9-10. századot megelőzően is épültek várak és erődítmények Dél-Zalában. Ezek azonban többségében csak kisebb földvárak voltak, falakkal, árkokkal megerősített települések és rómait castrumok, avagy megerősített táborok. Egy ilyen castrum helyén emelték az első igazi várat Mosaburgot, a Zala és a Balaton közötti stratégiailag fontos területen.

Mosaburg

A 9. század végén Pribina, az elűzött nyitrai szláv fejedelem kapta hűbérül Alsó-Panónniát Német Lajos Keleti-Frank uralkodótól, s ő építettet ide birodalma központjául mocsárvárat, a mai Zalavár határában.

Az erődítmény cölöpvár volt, melynek falát a talajba vert szálfák alkották, aminek hézagait kövekkel töltötték ki. A váron belül lakó és gazdasági épületek mellett egy templom is állt, amit 850-ben a salzburgi érsek szentelt fel. A honfoglalást követően, a 10. században az erődítmény régiós központ, majd ispánsági vár lett, s bazilikát is emeltek itt az ekkora már leromlott Szűz Mária templom helyett. A 15. század közepétől magánbirtok, majd a mohácsi csatavesztés után a végvárrendszer része. Ebből az időből fennmarad leírás alapján a bazilika mellett őrtorony állott és a belső várat kőfal vette körül, a sarkokon kisméretű rondellákkal, míg a külső várat palánkfalak védték. Hadászati jelentősége a várnak nem igazán volt, így nem is számított komolyabb erősségnek. Az oszmán megszállást követően folyamatosan leromlott, aminek 1702-ben a császári Haditanács döntése vetett véget, amikor felrobbantották a rebellis magyarok várait. A vár köveit a bencések hordták el a Zalaapáti kolostorukhoz.

Árpád-kor

A honfoglalást követő időszakot nem várépítés jellemezte, sőt, sok esetben még az elfoglalt területeken álló várakat sem vették birtokba a magyarok. Azonban, az ausburgi csatavesztést követő fordulat megindította a letelepedést. Ekkor lett Mosaburg is fontos székhely újra. Aztán a 12. és 13. századi belháborúk sújtotta országban aztán sorban épültek a földből és fából álló, vizesárokkal kerített várak, melyeket a helyi birtokos személy és vagyon védelme tett szükségessé. Ezek a várak két fő részből álltak: várudvar és motte. A várudvarban laktak az emberek és az állatok, itt tárolták az élelmiszereket. A motte, mely lényegében egy torony volt, egy mesterséges dombra épült és őrtorony szerepén túl itt tartották a legértékesebb kincsek.

Kerekvár

A vélhetőleg a 13. században emelet cölöpvárból mára ugyan semmi sem maradt, de az egykori várdomb és sánc jól kivehető ma is, a torony helyén pedig ma az egykori erősség emlékre állított kopjafa és emléktábla áll.

A Kerekvár, mint a többi Árpád-kori kisvár zöme, egy kisebb átmérőjű dombocskán állott, melyet sánccal és árokkal vettek körül, kihasználva a természet adta védelmet is. Belsejében egy fából készült motte állhatott, ahol a környék földesura őrizte legértékesebb tárgyait, okleveleit. A vár építtetője valószínűleg Jakab mester lehetett, aki III. István által behívott, német eredetű Hahót-Buzád nemzetségből származott. Ők építették a Drávától a Zala alsó folyásáig terjedő vidék 21 kisvárának nagy részét. Jakab mester - egy 1277-ben IV. Lászlónak küldött levél tanúsága szerint - a gonoszsága miatt kivégzett obornaki Martonos birtokait szerezte meg. Később, a 15. század javuló közbiztonsági állapotai között már jelentőségét vesztette, így, vagy a tatár rombolhatta le vagy egyszerűen az enyészeté lett.

További részletek

	Olvasnivaló Zalavár

[vissza]